HAZAK
2014-05-30
Trend Guide

PRAXIS

Az Építész Szakkollégium szakmatörténeti konferenciája

A magyarországi építészek huszadik századi története töréspontok története. Ezek második világháború utáni szakaszán ível át a Mesteriskola mitikus, politikus és szakmai története. A Praxisnak, az Építész Szakkollégium szakmatörténeti konferenciasorozatának első és egyben felvezető konferenciája ennek mentén kívánja feltárni az eljövendő évek tematikáit. 

 
 
Az 1953-ban alapított kétéves posztgraduális képzés létrejötte politikai motivációval történt, így kezdeti jellegét tekintve az államszocializmus kreálmányának tekinthető. Ez a tény mára a szervezet emlékezetét és valós működését tekintve elhalványult. Ennek ellenére a Mesteriskola a kezdeti felvetéssel szemben a szakma második világháború előtti működésének és értékrendjének zárványszerű műhelye lett. Egy, azokból az értelmiségi törekvésből, amelyek a szocializmus évei alatt próbálták megőrizni a polgári, nyugatos értékrendet egy ideológiáját tekintve egalitárius környezetben. 
 
 
A konferencia célja, hogy a fenti felütéshez viszonyuló; azzal szemben kritikus, vagy azt árnyaló előadások mentén tárja fel a Mesteriskola valós vagy vélt, anekdotikus és reális történetét. Mindezt az iskola belső és külső nézőpontjaiból is körüljárva, érintve annak válságait, előnyeit és hátrányait.
 
 
A konferencia zárásaként 20 órától sor kerül Vámos Dominika és Madzin Attila filmjének levetítésére: 
 
 
 
Az előadók listája:
Keller Márkus
Ferkai András
Wesselényi-Garay Andor
Golda János
Vámos Dominika
Dévényi Tamás
Szemerey Samu
Frikker Zsolt
 
időpont: június 1. vasárnap 16:00
 
helyszín: Átrium Film-Színház
Margit körút 55., Budapest, Hungary, H-1024
címke: praxis, mesteriskola
Kommenteléshez be kell lépni.         Regisztráció


 

Grill, Porsche design módra.

 

NKA